top of page

Jóga filozófia a termékenységért 

Nói jóga a termékenységért és egészségért

Mindenhol az életet felépítő tudatosság vesz minket körül. Ez a Sanatana Dharma a hinduizmusban, vagy a dharma a buddhizmusban, az örök törvény, a végső igazság, mely mindent áthat és egybefogja a világot.

Az emberi kötelezettségek elvégzése, valamint a morális és etikai törvények betartása is nem kisebb célt szolgál, mint e metafizikai valósággal való összhangba kerülést. 

Amit most a gyermekvállalási szándékkal kapcsolatban mondok, bármilyen más életcélra is igaz, amiben ki tudjuk magunkat teljesíteni, segíteni magunkat az istené válás útján. Mert ugye ez lenne az végső cél, minden cselekvésünket e felsőbb cél érdekében kellen meghoznunk, azzal egyensúlyba hozni.

Amikor így történik az az ember evolúciója Patanjali jóga szútrája szerint. Az evolúció a jóga szerint csak folyamatos krijával, vagyis tisztulással érhető el. (Lelki, testi etc.)

Amikor tiszták vagyunk akkor vagyunk képesek látni. Ameddig nem látunk tisztán, addig a hagyományokra és írásokra kell hagyatkoznunk. Ezért van szükség kulturális örökség ápolására.

 

Legtöbb kultúrában jelen vannak a beavatások. Az egész élet egy beavatás. Próbák és áldozathozatal által tudunk egyre magasabb tudatállapotokba kerülni. Hiába van gyerekvállalási szándékunk ha még bizonyos áldozatokat nem hoztunk meg, képességeket nem építettünk ki, vagy az élet próbáin még nem sikerült átmenni.

(Mondhatnánk, hogy másnak miért igen. Mindenkinek saját életében kell mesternek lennie, ne hasonlítsuk magunkat máshoz. Mindenkinek más a karmája és nem is látunk bele más helyzetébe)

 

Áldozathozatal: A jóga filozófia azt mondja, hogy az egész világ áldozatból épül fel és ujjul meg folyamatosan. Az áldozat lehet ima, kitartóan végzett cselekvés (tapasz), adomány, virrasztás, meditáció etc. Áldozz előre a gyermekedért. Menj el önkéntesnek gyerekotthonba, vagy ismerős gyermekére vigyázni.

 

Hasonló a hasonló elv: Ahhoz, hogy valami megadasson úgy kell viselkednünk mintha már megadatott volna, hogy megmutassuk az univerzumnak, hogy készen állunk a feladatra. Járj sokat gyerekek közé, foglalkozz másnak a gyerekeivel, készülj tudatosan az anyaságra, hogy jó anya légy. Ha gyereket szeretnél, először minden gyereket szeretned, vagy legalábbis tolerálnod kell. Nézd meg, hogy az ilyen irányú tevékenység milyen érzéseket kelt benned? Tényleg ez e az utad, vagy csak megszokás, berögzültség vagy társadalmi elvárások. Tényleg ez tenne teljessé vagy csak pótcselekvés lenne.

 

Kitartás (tapasz) : Hosszú időn keresztül, minden nehézségen át, folyamatosan végzett munka vagy áldozat a tapasz. Vágyunk rengeteg van, de csak az fog manifesztálódni amihez megteremtjük a feltételeket. Mutasd meg az univerzumnak, hogy te tényleg akarod azt a gyereket és jó anya lennél a nehézségek közepette is. Teremtsd meg hozzá a feltételeket, folyamatosan tégy érte.

 

Meditáció:

Ha valamit szeretnél, és nem éred el, végezz analízist. A hinduk úgy tartják, hogy minden tudás bennünk van, mivel mi is a mindent körülvevő tudatosság manifesztálásai vagyunk, csak le kell csendesíteni az elménket, hogy felismerjük az igazságot és azzal összhangban tudjunk cselekedni.

Ezen a világon csak az manifesztálódhat, ami ezzel a törvénnyel összhangban van. Ha nem így történik, mint sokszor, akkor annak előbb utóbb szenvedés a vége.

Ahhoz, hogy a világban ezzel a törvénnyel összhangban tudjunk cselekedni tisztánlátás kell. Csak tiszta ember tud tisztán látni. A szenvek (düh, harag, féltékenység, kapzsiság, lustaság, félelem, gőg, kishitűség, türelmetlenség) nem engednek mindet tisztán látni.

Ezt a belső munkát azért kell elvégezni, mert ha jön a baba és nem vagyunk rá teljesen felkészülve, később a problémák halmozottan jelentkeznek. Egy baba számára testünknek és lelkünknek tiszta bölcsőnek, menedéknek kell lenni.

Szenveket tisztító gyakorlatokkal (kryja), tapasszal (hosszú ideig végzett tevékenység, áldozat), meditációval és lemondással (vágytalanság, vairagyja) lehet eltüntetni. Ezt nevezi Patanjali az ember evolúciójának.

Ha elég kitartóan meditálunk, ahogy csendesedik elménk ráeszmélünk dolgokra, ok okozati tényezőkre stb. Rájövünk a gyerekvállalási szándékunk indítékaira, esetleges akadályaira stb.

Meditációt lehet végezni a paraszimpatikus idegrendszer erősítésére( sattipathana, légzésfigyelés), az elme lecsendesítésére vagy fáradság ellen (yoga nidra), összpontosítás végett (tratak), cél elérésére (sangkalpa, mantra vagy ima).

bottom of page